 |
|
Kékvércse-vonulás Dobrudzsában |
Nagy Attila - Milvus Csoport (2011/11/16)
Tíz éve annak, hogy a Milvus Csoport a ragadozó madarak dobrudzsai vonulását kutatni kezdte. Mint köztudott, több ragadozómadarunk, köztük a kék vércse is, hosszú távú vonuló, a téli hónapokat Afrikában tölti. A ragadozók vonulási stratégiájára általánosan jellemző az, hogy amennyiben lehetséges, vonulási útjuk során kerülik a tengereket, hiszen a szárazföld felett képződő felszálló meleg légáramlatok segítik repülésüket, töredékére csökkentve a repüléssel járó energiafelhasználást. A kisméretű fajok esetében, mint amilyen a kék vércse is, ez a jelenség kevésbé mérvadó, mint a nagy testű, széles szárnyú ragadozók esetében, hiszen a sólyomfélék hozzá vannak szokva az erőteljes szárnycsapásokat megkívánó aktív repülési módhoz. A kék vércse legközelebbi rokona, az amuri vércse például több ezer kilométert repül egyhuzamban az Indiai-óceán felett. Mindezek ellenére, mint az később a kékvércse-védelmi LIFE projekt (LIFE05 NAT/H/000122) keretében, műholdas adókkal felszerelt kék vércsék segítségével végzett kutatásból kiderült, a kék vércsék is követik a szárazföldet, ameddig csak lehet. Valószínűsíthetjük, hogy az Afrikába vezető útjuk során Ukrajnát érintő, műholdas adóval felszerelt két tojó, Csalán illetve Virág is a Fekete-tenger mellékén vonult dél fele.
Úgy gondoltuk, a ragadozókra általánosan jellemző vonulási stratégiának Dobrudzsában, Románia délkeleti csücskében is hasonlóképpen kell működnie, és a vándormadarak kikerülik az útjukba eső Fekete-tengert. Ebből kiindulva jártuk be 2000-ben Dobrudzsát azt kutatva, hol lehetnek olyan, a vonulási iránynak megfelelő folyosók, amiket a ragadozómadarak délre tartó útjuk során követnek, és ahol lehetőségünk adódhat arra, hogy a különböző fajok vonulási periódusát illetve repülési stratégiáját kutassuk. A kapott eredmények alapján választásunk az észak-dobrudzsai Măcin-hegységre esett. Hat éven át vizsgáltuk a Măcin-hegységben a ragadozómadarak vonulását, és minden évben hozzávetőlegesen tízezer ragadozót jegyeztünk fel.
Kitűnik azonban az adatsorból, hogy a kék vércse nem tartozott a gyakran megfigyelt fajok közé, alig minden 243. megfigyelt vonuló ragadozómadár volt kék vércse. Holott ismert volt az a tény, hogy az őszi vonulás során madarunk gyakori fajnak számít a Fekete-tenger mellékén illetve a Duna Deltában. 2007 őszén például a kékvércse-védelmi LIFE program egyik munkatársa helyi szakemberek információinak alapján megtalálta az egyik, a Duna Delta tőszomszédságában lévő őszi gyülekezőhelyet is, ahol több száz, esetenként több, mint ezer kék vércse gyűlt össze éjszakázni. Feltételezhető volt hát, hogy a vércsék egyszerűen elkerülik a Măcin-hegységet, és más útvonalakat preferálnak.
2010-ben újabb fejezethez érkezett a Milvus Csoport ragadozó-vonuláskutatási programja. Dobrudzsa sajnos nem csak a vándormadarak számára, de a szélerőmű-park építő befektetők számára is prioritásterület. A szélkerekek madarakra gyakorolt negatív hatását sokszor dokumentálták már, a mi célunk ezúttal az volt, hogy felderítsük, hol húzódnak a ragadozók főbb vonulási útvonalai, hol kell közbelépnünk, ha a madarak épségét veszélyeztető szélerőmű-parkot terveznek. Ezúttal ugyan csak két hetet fedtünk le megfigyeléseinkkel, viszont a felmérés 15 észak-dobrudzsai ponton párhuzamosan zajlott. Ugyan a megfigyelési periódus egy másik célfajunk, a békászó sas vonulási csúcsára lett kihegyezve, de a szeptember végi időszak egybeesik a vércsék fő vonulási aktivitásával is. A közel 27 ezer megfigyelt ragadozóból 284 volt kék vércse, hozzávetőlegesen minden századik, azonban ezek az eredmények sem tükrözték véleményünk szerint a régióban vonuló kék vércsék valós számát.
Idén folytattuk a tavaly megkezdett munkát, ezúttal dél-dobrudzsára koncentráltunk. Felmérésünk időszaka egybeesett az előző évivel, ezúttal 13 pontban végeztünk szinkron-megfigyeléseket. Bíztató jelnek vettük, hogy már a Dobrudzsa felé vezető utunkon sikerült rálelnünk egy őszi gyülekezőhelyre a Bărăgan-ban (a Kárpát-kanyar és Dobrudzsa közé eső alföldi térség), ahol több száz kék vércsét volt alkalmunk látni behúzni egy főút menti nyárfasorba.
Gyülekezőül szolgáló fasor Ialomița megyében (Fotó: Nagy Attila)
A közel kéthetes tábor megfigyelési adatait összesítve kiderült az, amit már korábban is sejtettünk. Messze a legtöbb kék vércse került feljegyzésre eddigi kutatásainkat tekintve, a több mint 17 ezer ragadozóból bő 2500 volt kék vércse, legalább minden hetedik(!) madár.
A 2011-es kék vércse vonulási adatok térképes megjelenítése (Nagy Attila)
Külön érdekesség, hogy először sikerült olyan éjszakázóhelyre lelnünk, amit a vércsék nem a megszokott módon, estéről-estére visszajárva használnak. Egyik megfigyelési nap végén épp a Bugeac-tó melletti táborhelyünkre tartottunk, amikor középfeszültségű vezetéksoron gyülekező kék vércséket pillantottunk meg egy olyan helyen, ahol ugyan az előző hét minden napján elhajtottunk kétszer, mégsem láttunk egy fia kék vércsét sem.
|
 |
|
Dőlnek a rekordok… |
MME - Solt Szabolcs (2011/06/24)
Szinte minden országrészből kiemelkedő eredményekről kapunk híreket, ami a fészkelő kékvércse párok számát illeti. A legtöbb pár 4 tojást rakott, alig találkozunk 3, vagy 2 tojásos fészekaljjal, így bizton remélhetjük, hogy rekord-döntő évet élünk meg idén. A Vásárhelyi-puszta kékvércse-állománya sosemvolt méreteket öltött, több mint százhúsz pár népesíti be az alig 12.000 ha területű pusztát, ami duplája a néhány év előtti állománynak, s a legtöbb fészekben a napokban kelnek a fiókák.
Kelésben lévő kék vércse fióka (Fotó: Solt Szabolcs)
A tavalyi viszontagságos időjárású év után, amikor szoliter kék vércse párokat egyáltalán nem találtunk, mert mindenki a telepes fészkelés előnyeitől remélte a sikeresebb fiókanevelést, most minden alkalmas helyet benépesítenek a madarak. Minden jel arra mutat, hogy nemcsak a vörös vércsék, erdei fülesbaglyok, de talán a kék vércsék is „ontják” majd a fiókákat.
Néhány napos vörös vércse fészekalj (Fotó: Solt Szabolcs)
|
|
|
Jönnek… |
MME - Solt Szabolcs (2011/05/25)
A hazai és vajdasági fészkelő-helyekre a napokban érkeztek meg az első kék vércsék. Mindjárt az első érkezők között akadtak korábban általunk jelölt, hazatérő madarak. Az ilyen, korán megjelenő madarak egy része azonban akár tovább is állhat, ha az április végi-május eleji időszakban alkalmatlannak ítéli a fészkelő-helyek körüli táplálkozó-területek állapotát. Ilyenkor a madarak bejárják a környező fészkelő-helyeket, az egész Kárpát-medencét, de akár Ukrajnáig is elmehetnek, mire egy alkalmasnak talált helyen költésbe kezdenek. A tavasz kezdetben sajnos nem egyértelműen jelezte számunkra, milyen időjárást tartogat az idei év. A sok belvíz, magas vízállás nem kedvező a vércsék számára, és a Vásárhelyi-pusztán például olyan műfészek-telep is volt, amelynek fái sorban dőltek ki az „időszakos tó” fojtogatásában.
Sorban dőltek ki a telep fészket tartó fái (Fotó: Solt Szabolcs)
Ezen a telepen a korai időszakban még az ellenőrzés is igen körülményes volt, mert csizmaszáron felül érő víz állt a fészkek alatt. A ládák felét aztán, ahogy a fák megadták magukat, sorban át is kellett telepítenünk, megelőzendő, hogy a költés alatt legyünk kénytelenek menteni a fészekaljakat.
Még május elején is 60-70cm víz állt a telep alatt (Fotó: Solt Szabolcs)
Szerencsére az időjárás gyorsan javult, és ahogy azt a többnyire meglepően nagy, 5-8 tojásos vörös vércse és 7-9 tojásos erdei fülesbagoly fészekaljak már sejteni engedték, még a fenti fészektelepen is meglepően sok fészket foglaló kék vércse pár igazolta vissza, hogy minden bizonytalanságunk ellenére idén gazdag teríték várja a madarakat.
Párját váró kék vércse tojó a frissen elfoglalt fészekben (Fotó: Solt Szabolcs)
Árgus szemmel figyeltük, kiket látunk viszont idén (Fotó: Solt Szabolcs)
A Vásárhelyi-pusztán például a legelső madarak egyike egy igazi apa-típus hím volt, amelyik most egy gyűrű nélküli tojónak udvarolva ugyanazon a fészektelepen kezdett költőládát foglalni, ahol tavaly, miután az akkori párja elpusztult, és ennek ellenére sikeresen repítette ki egyetlen fiókáját.
Hazatérők (Fotók: Balogh Gábor és Solt Szabolcs)
Hazatérők (Fotók: Balogh Gábor és Solt Szabolcs)
Hazatérők (Fotók: Balogh Gábor és Solt Szabolcs)
Viszont láttuk „Tihamért” is, az egyik geolokátort viselő hímet, reméljük, sikerül megfognunk, és a kis műszer által újabb információkat közöl a kék vércsék Afrikai útvonaláról.
|
|
|
Tavaszi tatarozási munkák a kék vércse műfészek-telepeken |
Nagy Attila (Milvus Csoport) és Solt Szabolcs (MME) (2011/05/04)
Ugyan a magyar-román kékvércse-védelmi LIFE projekt 2009-ben véget ért, a Milvus Csoport és a magyarországi partnerek, felvállalva az úgynevezett After LIFE (a pályázat lejárta után is fenntartani szükséges) tevékenységeket, idén tavasszal is elvégezték a program során kék vércsék számára kihelyezett költőládák tatarozását.
Fészektatarozás a Partiumban (Fotó: Nagy Attila)
Tudvalévő, hogy a kék vércse, hasonlóan az összes többi sólyomféléhez, nem épít saját fészket, fiókáit más madárfajok fészkeiben neveli. leggyakrabban a vetési varjú fészek-telepeken találnak helyet maguknak, miután a varjak fiókái kirepültek. A program egyes területein azonban egyáltalán nem fészkelnek vetési varjak, Csongrád-megye területén például az elmúlt húsz esztendőben nem tudott létrejönni új telep, miután a nyolcvanas években folytatott mérgezések következtében mind megszűnt. Az előző években létesített műfészkekből álló fészektelepekkel azokon a helyeken igyekeztünk lehetőséget biztosítani a vércséknek, ahol a természetes fészkeket építő vetési varjak telepei hiányoztak, hiányoznak.
Fészektatarozás a Vásárhelyi-pusztán (Fotó: Solt Szabolcs)
Egy költési szezon során ezek a fából ácsolt műfészkek megtelnek az adott fészket belakó madarak ürülékével és köpeteivel, ami aztán, a nedves téli és tavaszi időjárás körülményeinek betudhatóan tömör, vizes masszává állhat össze. A zárt, fedeles ládák nagyszerű védelmet biztosítanak a tojásoknak és a fiókáknak a nyári zivatarok ellen, rendkívül fontos hozadékuk a védelmi tevékenységek szempontjából egyértelmű, ugyanakkor a párás időszakokban jóval nehezebben és lassabban száradnak ki, mint a természetes gallyfészkek. Amennyiben tavasszal a tojások ilyen nedves rétegre kerülnek, könnyen kihűlnek és így tönkremehet az adott évi költés. Ebből a megfontolásból kell évről-évre elvégeznünk a szükséges fészektakarítást, fészekanyag-pótlást, amihez esetenként egyéb karbantartási, a fészkek megerősítését célzó munkák is járulnak.
Fészket foglaló vörös vércse (Fotó: Nagy Attila)
Ezek a mesterséges fészkek ugyan eredendően a kiemelt közösségi jelentőségű kék vércsék számára kerültek kihelyezésre, ám a ládákat más fajok is szívesen foglalják. Helyenként jelentős vörösvércse-, csóka-, illetve erdeifülesbagoly-állomány telepszik meg ezekben a fészkekben, és védett fajokról lévén szó természetesen az ő jelenlétüket is örömmel nyugtázzuk. Mivel az említett fajok a kék vércséhez képest jóval korábban kezdenek költésbe, munkánk során nem egy alkalommal találkozunk a tojásokon kotló vörös vércsékkel és fülesbaglyokkal. A helyenként igen számos (vörös vércsék többségénél 5-8; az erdei fülesbaglyoknál zömében 7-9) lerakott tojást látva abban bizakodunk, hogy a tavalyi gyenge év után idén minden területen megfelelő lesz a zsákmányállatok (főleg a mezei pocok) állománynagysága, így a május elején érkező kék vércséket is terített asztal várja majd. A megfelelő állapotú lakosztályokról mi a magunk részéről már gondoskodtunk.
Az erdei fülesbagoly otthona (Fotó: Nagy Attila)
Köszönjük minden önkéntes segítőnk kitartó és áldozatkész munkáját!
|
|
|
